Hajlamosak vagyunk elsiklani az apróságok felett. Sokszor
képtelenek vagyunk értékelni dolgokat, főleg ha azok értelmét nem látjuk
azonnal. Tény, hogy nem egyszerű hosszú távban gondolkodni, és meghozni egy
döntést, aminek előnyei csak később lesznek számottevőek.
A Lowara Ecocirc szivattyúval akár évi 20-40 ezer forintot
is megspórolhatunk. Ez igen magas összeg, azonban leosztva ez havonta a
„legrosszabb”esetben még a 2.000 forintot sem éri el. Ami pedig sokak számára
csupán „aprópénz”, amiért nem éri meg vesződni.
Bármennyire is elbagatellizáljuk ezt a dolgot, a hosszú távú
gondolkodás mindig bizonyít. Ha végig gondoljuk, akkor bizony beláthatjuk, hogy
az energiatakarékos szivattyú jó befektetés. Megéri az árát, hiszen a
segítségével összességében igen magas összeget spórolhatunk meg.
A bölcs ember odafigyel a pénztárcájára, és tudja, hogy a
havi néhány ezer forint is sokat számít. A megtakarítás nem tűnik el
nyomtalanul, hiszen arra költhetjük, amire csak akarjuk. Az „aprópénznek” tűnő
forintok máris sokkal értékesebbek lesznek, ha a számla befizetése helyett
például a régóta tervezett könyvet vesszük meg belőle.
Ha kimutatást vezetnénk és összehasonlítanánk két hónapot,
amelyek közül az egyikben energiatakarékos szivattyút használtunk, látnánk a
változást. Ugyanis ez a berendezés 80 százalékkal kevesebb villamos energiát
fogyaszt – ezt mért adatok támasztják alá. Hogy ez miért annyira jelentős? A keringető
szivattyúk működése a teljes áramfogyasztás 15 százalékát teszi ki, éppen ezért
ha ezen tudunk spórolni, az a teljes kiadáson is fel fog tűnni.
Az energiatakarékos szivattyúkkal nem csak a villanyszámlát
karcsúsíthatjuk. Ezeknek a típusoknak alacsonyabb a javítási költségük is,
hiszen nem kell hozzájuk drága alkatrészt venni vagy szerelőt hívni.
Keressen bennünket és mi segítünk, hogy rátaláljon a
tökéletes megoldásra, az otthonába ideális energiatakarékos szivattyúra.
Hozzászólások